Ha azt látod, hogy gyermeked folyamatosan a tökéletességre törekszik, akkor valószínűleg ugyanúgy kiég, mint az agyonhajszolt felnőttek. Segíts neki egészséges és kiegyensúlyozott szokások kialakításában, hogy könnyebben tudjon boldogulni a környezetében.
Talán hitetlenkedve olvasod a fenti sorokat, ezért szemléltetésképp engedd meg, hogy egy példán keresztül megmutassuk, hogyan történik ez a gyakorlatban.
Gyerekkori kiégés
Anna 3. osztályos. Mindene az éneklés. A családja új helyre költözött, új az iskola, új arcok veszik körül. Ahogy azt eltervezték, ének szakos osztályba íratták a szülei, hogy élvezhesse azt, amiben a legjobb, az éneklést.
Pár héttel az átiratkozás után karácsonyi koncertet ad az iskola, amiben Anna osztálya is részt vesz. Az iskolához közeli művelődési ház színpadán felsorakoznak a gyerekek. Anna az utolsó sorban kap helyet, ahonnan nem, hogy ő nem látszik, de gyakorlatilag észrevehetetlen. Mintha ott sem lenne. Abban a pillanatban tudatosul benne, hogy a hátsó sor meghatározza az osztály és az énekkar hierarchiájában betöltött helyét a többiek között.
Szemben a büszke szülők, akik a tehetséget a közösségben kialakult hierarchia szerint mérik kilóra. Anna senkinek érzi magát. Nem tud ebbe belenyugodni.
A koncert után átsírja az estét, befal egy doboz jégkrémet, és úgy dönt, hogy ’szuperhatalommá’ válik csak azért is. Tudta, hogy nem ő a legtehetségesebb, de elhatározta, hogy stratégát vált, és ő lesz mindenki segítője.
A tökéletesség iránti kiegyensúlyozatlan megszállottság vágya azt váltotta ki, hogy mindenáron beilleszkedjen, és egyre feljebb másszon a sikerlétrán.
Mint a legtöbb gyerek ebben a sérülékeny korban, Anna szívesen segített mindenkinek. Külön gyakorolt a padtársaival, elvállalta, hogy megírja a meghívókat és sorolhatnánk. Egészségtelen megszállottsága pánikrohamokhoz és szorongáshoz vezetett, mindez a tökéletesség jegyében. Hogy egyszer az első sorban énekelhessen ő is.
A bizonyítási vágy, az önbizalomhiány először szorongóvá tette, majd egyszer csak feladta. Már nem élvezte azt, amiért korábban rajongott.
Napjainkban a gyermekek különösen a tanulási környezet és a növekvő elvárások miatt korai kiégéssel küzdenek. Kevesebb lehetőségük van az egészséges egyensúly megtalálására, és arra törekednek, hogy megfeleljenek a szüleiknek, társaiknak és – ami a legfontosabb – önmaguknak.
Ha boldog, mosolygós gyerekeket szeretnénk nevelni, szülőként segíteni kell nekik az életkoruknak megfelelő gondolkodásmód kialakításában és a reális célok kitűzésében. Íme néhány tipp mindezek megvalósítására!
Nyílt kommunikáció
A sikerhez való ragaszkodó szorongás megbéníthatja a gyerekeket, és egy szempillantás alatt kiszippantja őket az életből. Ha a gyerekek úgy érzik, hogy erővel és mindenáron csináljanak valamit, vagy rosszul érzik magukat abban, amiben vannak, több káros hatással jár, mint jóval. A gyerekek – és főleg kisebb korban – nem mindig tudják megfogalmazni a gondolataikat és az igényeiket. Ha azt látjuk, hogy gyermekünk lehangolt, szorong, tördeli a kezét, ’ok nélkül’ elsírja magát, remeg, hasmenése van, vagy bármi rendellenes viselkedést produkál, amikor történik valami, kérdezzük őket. Bátorítsuk őket arra, hogy elmondják, miért félnek vagy nem akarnak megtenni valamit. A nyílt kommunikáció nagyon fontos, mert sokszor az derül ki, hogy a szüleik miatt szeretnének erőn felül teljesíteni vélt vagy valós elvárások miatt. Ezt nem szívesen mondják el, mert nem szeretnének csalódást okozni. A nyílt kommunikáció ezért kulcsfontosságú, ha a gyanú árnyéka felmerül (egyébként is).
’Kötelező’ pihenési idő
Mindenki tudja, hogy a gyerekek agya olyan, mint a szivacs. Gyerekkorban sajátítjuk el a legtöbb készséget, tudást és információt időarányosan nézve. De a szivacs egyszer csak megtelítődik, nem tud több vizet magába szívni, aztán szépen kiszárad. Így van ez az aggyal is. Tűr, tűr, aztán bedobja a törölközőt.
Kellenek a pihenők, sőt kötelezőnek kellene lenniük. Szülőként úgy tudsz a hajtáson lazítani, hogy kötelező pihenőnapokat iktatsz be a heti vagy napi rutinba. Ha lehetőség van a lazításra, gyermekünk jól fogja érezni magát, mert tudja, hogy szünetet kérhet, amikor már nem tudja tovább nyomni a pedált. Ilyenkor adjunk teret és időt a kötetlen játékra, hogy felszabadultan és elvárások nélkül tölthessék fel az energia raktáraikat.
Ez a rugalmasság lehetővé teszi gyermekek számára, hogy ragyogjanak örömük belső szikrájától, motiválva ezzel őket álmaik megvalósításában.
Tanítsd meg gyermekednek megtervezni a napirendjét! eleinte készítsétek együtt, majd add át az irányítást a kezébe, ahogy nő. A tervező önfegyelemre és rendszerre tanít, és felszabadító érzés is egyben, hiszen figyelmeztet arra, hogy kell egy kis ’átállási’ idő két feladat között.
A pihenés beillesztése a rutinba lehetővé teszi továbbá azt is, hogy bűntudat nélkül élvezhessék a pihenést vagy a barátokkal töltött játékidőt, hiszen tervezetten, lépésről-lépésre teljesíthetik a céljaikat.
A belső kritikus elcsendesítése
Az órákon áttartó tanulás után a gyermekek néha úgy érzik, hogy semmi sem elég, amit tesznek, és sohasem lehetnek elég jók. Ez a folyamat alattomosan önbizalomhiányt kelt bennük, ami végül odáig vezethet, hogy elmegy a kedvük mindentől. Elvesztik a motivációjukat.
Meg kell tanulniuk a gyerekeknek kikapcsolniuk az önellenőrzés programot, ami a fejükben fut, amikor elérkezik a teljesítés ideje. Ez nem könnyű feladat, tudjuk, hiszen mi felnőttek is ezzel küzdünk a legtöbbet. Ez sok gyakorlást igényel és szerető szülői hozzáállást. Sosem jó stratégia azzal motiválni például egy gyereket, hogy akkor kapja meg a legújabb LEGO® készletet, ha elsőként végez a futóversenyen, vagy ha oklevelet kap a kiemelkedő teljesítményéért. Ilyenkor görcsös lesz az akarás, ráadásul a megfelelési kényszere fogja nyomni a vállukat. A gyerekeknek élvezetből kellene alkotni vagy szerepelni, és nem szabadba közben agyalniuk. Kapja meg azt az új játékot azért, mert ügyes volt, mert ki mert állni annyi ember elé, vagy azért, mert tiszteled benne a kitartást. Ne köss szeretet vagy elismerést eredményhez, mert a gyereked garantáltan belerokkan érzelmileg.
Ha a gyerekek szorongás nélkül ’dolgozhatnak’, képesek kikapcsolni a saját magukban élő kritikust, így önbizalmuk szárnyakat kap és kreativitásuk virágozni kezd.
A kudarc megélése
Tetszik vagy sem, nincs fejlődés és kreativitás kudarc nélkül. Sok szülő megpróbálja a kudarcoktól megvédeni a gyermekét, de lehet, hogy nem ez a legcélravezetőbb út. Ha megtanítjuk a gyerekeket arra, hogy a kudarc egy tanulási lehetőség, akkor könnyebben megértik és megtanulják, hogyan dolgozzák fel az élet eseményeit, és hogyan változtathatják meg a saját nézőpontjukat. Termesztésen ez nem azt jelenti, hogy azt sulykoljuk beléjük, hogy kudarcot vallottak, ha valami nem sikerült. Sőt! A kudarc szót akár ki is törölhetjük a szótárunkból, és helyette számos kreatív módon kifejezhetjük azt, hogy nem szégyen, ha nem elsőként végzünk valamiben. A lényeg itt a szégyenérzeten van, amit mindenképp ki kell iktatni az egyenletből, ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk ne égjen ki ideje korán.
