- Hirdetés -EnchanTimals babák
Egyéb kategóriaEzért van szüksége gyermekednek mesékre

Ezért van szüksége gyermekednek mesékre

Mára már tudományosan igazolták, hogy a mesék jótékonyan hatnak a gyerekekre, sőt a felnőttekre is. Viszont rohanó világunk és túlzott elvárásaink miatt a mesék, szerepjátékok és kreativitást igénylő elfoglaltságok viszonylag kevés szerepet kapnak a gyerkőcök nevelésében, pedig nagy szükség volna rájuk.

Amennyiben szeretnéd megtudni, mit adhat gyermekednek a mindennapos mesélés, és hogyan iktathatod a hétköznapokba a mesét, szerepjátékokat, művészeti jellegű elfoglaltságokat, tarts velünk!

A meseolvasás fontossága

A meseolvasás igazán felemelő élményt adhat az egész családnak. A közös bekuckózós esték, a szülők egyenletes légzése és hangja, valamint maga a történet érzelmi biztonságot nyújthat piciknek és nagyoknak egyaránt. Azt a stabilitást, amit mindenki igényel a sietős életmódunk során, gyermekek és felnőttek is. Így minden korosztálynak jót tesz a mese olvasása és hallgatása. Ugyanakkor kiemelten fontos lenne, hogy főként az esti mesélést, ne váltsa fel a mesenézés, vagyis a tévé, laptop vagy egyéb okoseszköz képernyője. Mert, amíg a felolvasott – vagy fejből mondott – mese segíti a belső képek megalkotását, addig a képernyőn látott sokszor túlságosan gyors és agresszív mesék csak feszültséget generálnak a gyermeki lélekben. Ráadásul a képernyők fénye sokkal jobban terheli a szemet és az idegrendszert.

Amennyiben rendszeressé teszitek a mesélést – mondjuk esténként vagy akár reggelente – szinte pillanatok alatt aktivizálódhatnak gyermeked kreatív képességei. Ugyanis a jobb agyféltekéje rögtön megfelelő „tápanyaghoz” jut. De mindemellett még picik és nagyok problémamegoldó képessége is szárnyra kaphat. Hiszen a mesékben fellelhető helyzetek megtanítják, hogyan kezeljék a gondjaikat, és életre nevelnek. Rámutatnak arra, hogy még ha nem is alakul minden elsőre úgy, ahogy szeretnénk, rengeteg lehetőségünk lesz harmonikus döntéseket hozni és helyreállítani a rendet. Ez a tudatos cselekvés és ösztönös válaszreakció nem csak gyermekkorban hasznos. Ma pedig már azt is alátámasztották, hogy azok a gyerekek felnőttkorban sokkal rugalmasabb életet képesek élni, akiknek rendszeresen olvastak otthon is.

Milyen a jó mese?

A „jó mese” kérdése igazán megosztó, mindezeken felül pedig még életkortól is függ. Ugyanis teljesen más köt le egy 2 évest és egy kisiskolást. De egy biztos: a segítő és építő jellegű mesék lényege nem a cukormázas boldogságkép kialakítása, és nem is az agresszív lerombolt énkép erősítése. Vagyis mindenképpen megbújik benne valamilyen konfliktus, amelyre a végén néhány egyszerűbb és előteremthető lépéssel megoldás születik. De nem közvetíti azt a téves felfogást, hogy mindig minden tökéletes. Ugyanakkor, ha a „rossz” talpon is marad benne, a végső győzelmét egy-egy megoldás kizárja, hogy a káosz ne uralkodhasson el. Hiszen minden lurkónak szüksége van ok-okozatra, következetességre és végül a való életben is alkalmazható taktikára, ami legalább a kicsi fejekben rendet teremthet. Ugyanis a mese nem hazudik, jóllehet előfordulnak benne varázslények és fantasztikus elemek, de ezek mesei szinten valóságosak. Maga a történet pedig sosem állít valótlanságot például az emberek jelleméről.

Esti mesének nagyszerűek lehetnek a magyar népmesék, vagy például Rumini kalandjai. De minden gyerkőc megtalálhatja a saját meséjét. Ha valamit sokszor szeretne hallani szemed fénye, akkor biztosan magáénak érez a történetben néhány részletet. Ezért, ahányszor csak kéri, olvasd el neki, még ha Te esetleg unalmasnak is véled.

Ha meseolvasás közben megfigyeled csemetéd, még arra is rájöhetsz, mi bántja őt. És közösen is találhattok megoldást a gondjaira. Sőt! Akár még saját mesét is írhattok, amelyben ő a főszereplő. Habár minden korosztálynak megvannak a maga kedvencei, ez az ovisok fantáziáját különösen el tudja ragadni.

Így támogathatod a mesélőkedvet

Amennyiben minőségi időt töltenél el gyermekeddel, miközben egy csodás világ szereplői közt kalandoztok és megnyíltok egymásnak, szeretetben, nyugalomban, tökéletes eszköz a mese. Mert a végére feloldódik bennetek minden feszültség, csökken a stressz és akár ismét egymásra találhattok. Ám nem mindig egyszerű alkalmat teremteni erre, főként, ha gyerkőcöd esetleg szégyenlősebb, vagy éppen pörög, netán művészlélek. De, ahogy a mese támogatja a problémamegoldást, konfliktuskezelést, csökkenti a stresszt és az agresszivitást, úgy vannak olyan helyzetek és játékok, amik támogathatják a mesélőkedvet. Ilyen például a kreatív alkotás, a színezés, festés, kirakózás, mozgás. Vagy a szerepjátékok és eszközeik. Kislányoknak rengeteget segíthetnek a babák. Kisfiúknak az akcióhősök vagy az autók. Egy másik terület pedig a bábozás. Amely ugyancsak elősegíti a belső kép megteremtését, történetmesélésre ösztönöz és támogathatja a kis hősöket félelmeik legyőzésében.

Amennyiben Te is beiktatnád a mesélést a mindennapokba, nézz körül webáruházunkban szuper könyvek és kreatív játékok között.

Mert játszani és mesélni jó!

Iratkozzon fel még ma!

Értesüljön elsőként a friss cikkekről

Hetente friss témák, érdekességek

Hitelesen, szülőktől szülőknek

Exkluzív kedvezmények

Videóink

- Hirdetés -Playmobil Webáruház

Legutóbbi cikkek