Szerepjáték során a gyerekek a közvetlen környezetükben megtapasztalt dolgokat, élményeket élik át újra vagy gondolják tovább. Bevásárolnak, autót vezetnek, főznek, kutyát sétáltatnak, mint a „nagyok”. Fontos, hogy gyermekeinknek minél több lehetőséget biztosítsunk a szerepjátékra, hiszen a későbbi életükhöz elengedhetetlen készségek alakulnak ki ekkor.
A német Playmobil ebben nyújt segítséget szülők és gyerekek millióinak világszerte, immár több, mint 40 éve. Hogyan is kezdődött?
A német Hans Beck alkotta meg a Playmobil figurát. A bútorasztalosnak tanult Beck 1971-ben kapott megbízást Horst Brandstätter-től, a geobra Brandstätter cég vezetőjétől, hogy tervezzen játékfigurát gyerekeknek.
A fejlesztés 1974-ig tartott, komoly kutatásokra alapozva készítette el a Playmobil játékok alapját, a 7,5 cm magas figurát, „Klicky”-t. Fontosnak tartotta, hogy a játék ne legyen túl bonyolult, de ne is legyen túl rugalmasan alakítható. A 7,5 cm-es figura elfér egy gyermek kezében, és a kinézetét gyerekrajzokra alapozta: nagy fej, széles mosoly és nincs orra.
Az 1973-as olajválság tette lehetővé a termék sorozatgyártását. Az emelkedő olajárak a geobra Brandstätter céget is komolyan érintette, hiszen műanyag termékeket gyártottak.
A túlélés érdekében olyan termékek gyártására kellett átállniuk, melyek kevesebb műanyagból gyárthatók, mint az addigi hula hoop karikák például. Ez volt a nagy lehetőség a fejlesztésekért felelős Hans Beck és „Klicky” számára.
1974-ben elkészültek az első szettek, lovagokkal, indiánokkal és építőmunkásokkal. Nürnbergben, a Nemzetközi Játékvásáron is bemutatták őket és hatalmas siker lett a játék, egy holland cég azonnal jogokat is vásárolt.
1975-től már világszerte megindult az értékesítés, és azóta is töretlen a siker. A Playmobil már több, mint 40 éve a játékpiac egyik jelentős szereplője, és a LEGO legfőbb vetélytársa.
A játék elsősorban 4 és 12 év közötti gyermekeknek készül. A figurákat általában nem nevezik el, meghagyják a gyerekeknek, hogy saját képzeletük szerint játszanak velük. A Playmobil a legritkább esetben ad ki licence termékeket, általában a mindennapi dolgokat jelenítik meg, a vízvezeték szerelőt, a szomszéd anyukát, építkezések szereplőit stb. Nincs Superman készlet vagy Star Wars. A márkásított termékeik is már meglévő készleten alapulnak, a BMW volt (tudomásom szerint) az egyetlen szett, ami eredetileg promóciós terméknek készült. – később lesz róla szó.
A készletek többsége igényel némi összeszerelést és a LEGO-hoz hasonlóan részletes építési útmutatót is csomagolnak a dobozba. Korábban a Playmobil elemek az úgynevezett „Steck-System” rendszerrel kapcsolódtak egymáshoz, ezt váltotta fel néhány éve a „System-X”, melyhez egy külön eszközre és speciális kötőelemekre van szükség.
A Playmobil termékek forgalmazásának és gyártásának jogait több országban, több cég birtokolja/birtokolta. Spanyolországban például a piacvezető babagyártó, a Famosa, aki Famobil néven hozta forgalomba a termékeket 1975-83 között. Érdekesség, hogy a női figurákat „clacks”-nak, a férfiakat pedig „clicks”-nek nevezték.
Amerikában a MATTEL és a Schaper mutatta be a Playmobilt 1982-ben, egy McDonald’s Happy Meal promócióval egybekötve, aminek sajnos nem lett jó vége, mert néhány héten belül beszüntették, veszélyesnek találták a játékot 3 év alatti gyermekek számára.
Készül néhány „érdekes” prototípus is, pl. sírásós készlet vagy középkori kínzókamra, melyek természetesen soha nem kerültek sorozatgyártásba.
Nem is értem miért? 🙂
Úgy látszik néha a Playmobil tervezői túlságosan beleélik magukat a témákba és túlságosan realisztikus készletek kerülnek ki a kezeik közül.
Az egyik legérdekesebb Playmobil szett egy BMW promócióhoz köthető. 2004-ben készült el a BMW Z4-et és 2 db Playmobil figurát tartalmazó szett, melyhez csak azok juthattak, akik tesztvezetésen vettek részt egy német BMW kereskedésben. Az autó kékben és pirosban volt elérhető, később a bolti forgalomba is került, de más színben, sárgában és kékben. Ez talán az egyik legértékesebb gyűjtői készlet a közelmúltból.
A hamisítások ahogy a LEGO-t, úgy a Playmobilt sem kerülhették el. És van magyar vonatkozása, szerintem beelőztük vele a kínaiakat! 🙂
1978-ban egy német-magyar cég, a Schenk kezdett el reprodukciókat készíteni. Engedély nélkül, az eredeti termékeket másolhatták, néhány készletnél történt csak kisebb változtatás és készült néhány új, elsősorban magyar vonatkozású készlet: Magyar Huszár sorozat, Törökök, Hunyadi sorozat.
Ezeknek a daraboknak nem voltak mozgatható karjai, hasonlóan a korai Playmobil figurákhoz. Minőségük gyengébb volt természetesen, mint az eredeti termékeké. 1995-ig kellett várni, amíg bírósági döntéssel megtiltották a gyártást és forgalmazást.
A Playmobil játékok sikerének egyik titka a kifogástalan minőség. Ennek alapja az európai gyártás, jelenleg 3 helyen készítik a játékokat: Németországban, Máltán és Spanyolországban. Máltán készítik a karaktereket és néhány kiegészítőt, Spanyolországban készül a kiegészítők többsége, Németországban készülnek a nagyobb elemek, várak, hajók.
Az IGAZI Playmobil-nál nincs jobb játék! – Mert játszani jó!
Források:
http://company.playmobil.com/Company/en-US/about-playmobil-and-geobra-brandstatter-stiftung-cokg
http://www.millionaireplayboy.com/toys/playmobmw.php
https://en.wikipedia.org/wiki/Playmobil
https://hu.wikipedia.org/wiki/Schenk
https://sites.google.com/site/schenkmuzeum/home
http://www.collectobil.com/guide/export.html