- Hirdetés -EnchanTimals babák
Anyukáknak ajánljuk3+1 tipp, ami segít leküzdeni a gyerekekben a haragot

3+1 tipp, ami segít leküzdeni a gyerekekben a haragot

A harag teljesen normális érzés, amit mindannyian megtapasztalunk, de a járvány kitörése óta sokkal nehezebben tudunk megküzdeni vele, a koronavírus megnehezítette a megküzdést. Az elszigeteltség, a maszkviselés, a veszteségek, a lemondások és a bizonytalanság minden korosztályt feszültté tett és tesz. Mégis, éppen a gyerekek élik meg a legnagyobb felfordulást a szociális és a tanulási környezetükben, és ők azok, akik a legkevésbé képesek még szabályozni az érzelmeiket.

A fizikai és/vagy verbális agresszió gyakran az első védelmi vonalat jelenti egy olyan gyermek számára, akinek nehézségei vannak a harag kezelésével, vagy akiből hiányzik a megfelelő problémamegoldó készség az élet kihívásaival szemben.  

A kisgyermekek rugdosva és sikoltozva vágják magukat a padlóra, a tinédzserek és a kamaszok kiabálnak és ajtót csapkodnak.

Amikor az érzelmek forráspontra jutnak, sok gyerek nem tudja, mit tegyen. Éppen ezért a szülőknek tudniuk kell, hogyan kezeljék a gyerekek dühével kapcsolatos problémákat, hogy a harag ne váljon olyan agresszív viselkedési mintákká, mint a köpködés, az ütés vagy a csúnya beszéd.

Hogyan segíthetnek a szülők a gyerekeknek a harag kezelésében?

1 Tudasd a gyerekkel, hogy nem baj, ha dühös

Ha egy gyereket biztosítanak afelől, hogy nem baj, ha dühös – nem lesz következménye -, akkor jobban megérti a különbséget a düh érzése és a válaszadás módja között. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy nem feltétlen fog dühösen reagálni a szüleinek vagy a nevelőinek akkor, ha éppen dühös, mert tudja kezelni az érzéseit. Ha beszéltek róla, és stresszlevezető stratégiákat találtok ki, a gyerek kevésbé érzi majd magát elnyomva a saját haragjától.

Legyen például kéznél egy Pop-it buborékpukkasztó játék, ami segít a stresszt levezetni az ovisoknak, a kisiskolásoknak, sőt még a tiniknek is.

2 Segíts gyerekednek azonosítani a haragja forrását

Életkoruk és a tapasztalathiányuk miatt a gyerekek nem mindig tudják, mi dühíti őket. Ezért a haragkezelési problémákkal küzdő gyerekeket mindig meg kell hallgatni, hogy megtaláljuk a frusztráció nyomait. Amint a gyerekek felismerik a haragjuk forrását, a felnőttek könnyebben tudnak empátiát mutatni, a gyerekek pedig úgy érzik, hogy meghallják és megértik őket. Ez a nyertes-nyertes szituáció.

3 Akkor taníts megküzdési stratégiákat, amikor a gyerek boldog

A pillanat hevében a példamutatás fontosabb lehet, mint az utasítás.

Az egyik gyakori hiba, amit a gyerekeinkkel elkövetünk, hogy a nagy érzelmek pillanataiban próbálunk tanítani és eszközöket adni a kezükbe. Holott a megküzdési technikákat sokkal könnyebb a nyugodt és boldog időkben elsajátítani, mint egy nagyon nehéz időszak kellős közepén.  

3+1 Mutasd meg a gyerekeknek, hogy törődsz vele

A legtöbb esetben egy ölelés is elég a szorongó és dühös gyereknek.

Kapcsolatot kell építeni a gyerekeinkkel, hogy megértsék és érezzék a velünk való kapcsolatot. Sokszor a gyerekek csak fizikailag beszélnek a viselkedésükön keresztül. Csak szeretetet akarnak, érezni a kötődést és a biztonságot.  

Mikor kell szakember segítségét kérni?

A harag normális érzelem, de néha elérheti azt a pontot, ahol a szülőknek szakmai segítséget érdemes kérniük. Ha egy gyermek fizikailag károsítja magát vagy másokat, ha állandó dühkitörései vannak, vagy olyan viselkedést mutat, ami befolyásolja a mindennapi életét (pl. iskola, negatív hatás a kapcsolatokra), indokolt a szakmai segítségkérés.

Iratkozzon fel még ma!

Értesüljön elsőként a friss cikkekről

Hetente friss témák, érdekességek

Hitelesen, szülőktől szülőknek

Exkluzív kedvezmények

Videóink

- Hirdetés -Playmobil Webáruház

Legutóbbi cikkek