- Hirdetés -EnchanTimals babák
Egyéb kategória4 egyszerű tipp játékfelhalmozás ellen

4 egyszerű tipp játékfelhalmozás ellen

Hiába szeretjük mi magunk is a játékokat, és a legjobbat akarjuk mi is gyermekeinknek, tudjuk, hogy a túl sok játék többet árt, mint használ. Így most összegyűjtöttünk néhány tippet, hogyan akadályozhatod meg a játékfelhalmozást, még akkor is, ha néha-néha megleped gyermeked egy-egy új darabbal.

Sok szakember hangoztatta már, hogy a játékfelhalmozás nem csak helyigényes és anyagilag megterhelő, hanem egyenesen negatívan hat a gyermekekre.  Mert túl sok tárgy közül csak problémásan tudnak választani a kicsik, de még a nagyobbak is. Ráadásul minél több a játék, annál nehezebben merülhetnek el a fantáziájukban, ami ugyancsak frusztrációt okozhat számukra. Feleslegesen és túl hamar terhelődik az idegrendszer és kevesebbé érvényesül a saját belső képi világ. Viszont szerencsére szülőként befolyásolhatod a mennyiséget, még úgy is, ha születésnapra, névnapra vagy a szürke hétköznapokra magad is szívesen keresnél játékot.

Életkornak megfelelő, minőségi játék

A játékfelhalmozás ellen már azzal is tehetsz, ha a gyerekek életkorának megfelelő, minőségi játékokat hagyod elől. Vagyis például a bébijátékok már teljesen feleslegesek egy ovisnak. Emellett azt is jó szem előtt tartanod, hogy az adott játék támogassa a picit, de ne túlságosan „erőltesse” a fejlődését. Sokszor kár kisgyerek kezébe tabletet adni. Mert ő maga nagyszerűen elnézegetne egy könyvet is, ha ahhoz szoktatnánk hozzá. Vagy befestené az ujjait, esetleg gyurmázna. Ezek a tevékenységek jól lekötik őket. Főleg kisgyermekkorban.

Persze bárki, aki látott már gyermeket, tudhatja, elkerülhetetlenek a kedvenc mesehősök vagy az éppen sláger reklámtermékek. Hogy ezek se eredményezzenek játékfelhalmozást, néha bevethetsz egy-két praktikát. Ha mértékkel és józan ésszel kezeled ezeket, akár még hasznosak is lehetnek.

Adományozás

Az is megoldás, ha a megunt vagy a polcon álló játékok egy részét elajándékozzátok. Ugyanis megkaphatják rászorulók, esetleg nehéz sorsú óvodák, kórházak. Igaz, hogy a kisgyerekek féltik a játékaikat, és nem szívesen adják oda másnak, de nem kell elvárni, hogy mindentől megszabaduljanak. Ha Te, felnőttként is keresel valamit a szekrényben, a ruháid vagy a kiegészítőid között, amit szívesen beleteszel az adománycsomagba, nagy eséllyel követni fogják példádat csemetéid. Mert megbújik és életre kel bennük a segíteni akarás.

Cserebere

Jó módszer a játékok időnkénti lecserélése. Tehát azokat a játékokat, plüssöket és egyéb dolgokat, amiket a kicsik már nem használnak, el kell tenni egy zsákba vagy egy dobozba. Ezáltal akár felére vagy negyedére is le lehet csökkenteni a szobában lévő játékmennyiséget. Természetesen nem a kedvencektől kell megválni. Hiába hiányzik egy kereke a kisautónak vagy esik le az egyik szeme a plüssmacinak. Ha az régi, elnyűhetetlen játszópajtás hagyd csak meg.

A cserebere folyamat nem mindig megy könnyen. Habár Te a játékfelhalmozás ellen dolgoznál, a gyerkőcök valószínűleg nehezen válnak meg tőlük. De ebben az a nagyszerű, hogy megmagyarázhatod nekik, néhány hét múlva visszakaphatják, és akkor elviszel pihentetni a padlásra más játékokat. Ha kicsi kortól alkalmazod ezt, akkor gyorsan hozzászoknak. Amikor pedig kipihenték magukat a játékok, és visszatérnek, öröm költözhet a házba. Mert úgy fogadják a régieket, mint barátokat. Vagy mint az újonnan kapott ajándékokat.

Jótékonysági licit

Nagyon sok olyan csoport létezik a közösségi média felületein, ahol jótékonysági liciteket indíthattok szolgáltatás, használati tárgy vagy jó állapotú, újszerű játék felajánlásával. Ilyenkor a játékért kapott összeg nem titeket illet, hanem az aktuális támogatottat. Ezekben az online közösségekben legtöbbször beteg, hátrányos helyzetű vagy speciális igényű gyerekeket támogatnak. A licitre ajánlásnak hála nemes ügyet támogattok. Szinte biztos, hogy a gyerekek ebben is partnerek lesznek. Főleg akkor, ha elmeséled az ő nyelvükön, kinek és miért szeretnétek segíteni. Ezzel bevonod őket egy nagyon fontos ügybe, fejleszted a szociális készségeiket, valamint példát mutatsz nekik.

+1 Eladás

Remek ötlet az eladás, hiszen így akár szemed fénye zsebpénzét is növelheted. Persze lehetséges, hogy egy áhított játékot venne belőle, de ha redukálni tudjátok az otthoni mennyiséget, könnyebben engedheted majd ezt meg neki. Így pedig webáruházunkból is beszerezhettek számára életkorának megfelelő, minőségi és szórakoztató játékot.

Mert játszani jó!